SZABÓ-RÁCZ VERA
KÉPZÉSBEN LÉVŐ PÁR- ÉS CSALÁDTERAPEUTA, PASZTORÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKREFERENS, MEDIÁTOR, ÉRZELMI INTELLIGENCIA FÓKUSZÚ SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ
Szabó-Rácz Vera vagyok, végzettségem szerint tanár, lelkipásztor, pasztorálpszichológiai szakreferens, OH-kártya instruktor, szupportív gyászkísérő, képzésben lévő pár- és családterapeuta és mediátor. Egy olyan ember, aki nyitott a lélek történéseire, és folyamatosan keresi az utat, a lehetőségeket és az erőforrásokat az élet próbatételei között.
Nagy dolognak tartom, és óriási bátorságra vall, amikor valaki elakadásai közepette mer segítséget kérni, és vállal egy olyan utat, amely felismerésekkel, szembenézéssel – esetenként elengedéssel és újrakezdéssel jár. Ehhez szeretne „megálló” lenni mindaz, amit teszek. Mert kell egy hely, ahol meg lehet állni, és ki lehet mondani mindazt, ami belül zajlik. Kell egy hely, ahol egy másik nézőpontból is rá lehet tekinteni arra, amiben az ember elakadt. Kell egy hely, ahol idő jut a belső folyamatokra. Kell egy hely, ahol önmaga lehet az ember, és kiléphet abból a keretből, amelybe eddig beleszorította magát. Kell egy hely, ahol ki lehet szállni egy kicsit az élet pörgéséből és sodrásából. Kell egy hely, ahol a belső vagy külső konfliktusok oldódhatnak.
Halász Judit egyik gyerekdalában azt énekli: "Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok", és ez rám is igaz. Ebben a folyamatban kísérőként vagyok jelen: mellette állok, ott vagyok – de a döntéseket mindenki maga hozza meg, maga dolgozik, és maga indul tovább, ahogy a felismerések és az énhatárok engedik. Minden helyzet más, minden ember más, ezért kész megoldást nem lehet „felírni” – de rá lehet nézni arra, ki is az ember valójában, hogyan működik, hogyan kommunikál, milyen képet hordoz önmagáról, és milyen tükrökben szemléli magát. Mindez akkor is lehetséges, ha a párjával vagy a gyermekével érkezik.
Bár a tudás és a felismerés valójában védelmet jelent az embernek és a kapcsolatoknak is, mégis gyakran félelem társul a változáshoz. Ez a félelem tart benne abban a „bármiben”, amiről úgy tűnik, még mindig jobb, mint az az „ismeretlen”, amelyet csak a félelmek mentén lehet megragadni. A félelem – amely úgy láttatja a helyzetet vagy a döntést, mintha annak megtétele a világ végét jelentené – csendre, hallgatásra késztet. A csend azonban bezár, vagy ahogy Tisza Kata, egyik kedvenc szerzőm fogalmazza Most című könyvében: „elmélyíti a sebed, és elfertőzi”. Ezért fontos a kimondás, a beszéd, mert „Az élet, ha elmesélhetővé lesz, akkor viselhetővé is lesz” (T. K.).
A Megálló a lélek számára egy olyan hely, ahol mesélni lehet, és ahol a történet elmesélhetővé formálódhat.
Elérhetőség időpontegyeztetéshez: szaboraczvera@gmail.com.